eronmezza:

takingalineforawalk:

(jamie reid)

a sex pistols vizuális megjelenése legalább annyira pimasz és hátborzongatóan figyelemfelkeltő, mint maga a lényegi produktum: a zenéjük. viszont ma reggel, miután a napomban a reggeli cigi szerepét átvette egy johnny rotten interjú rájöttem, hogy nem sokat tudok ezekről a neonszínű papírkivágásos csodákról.

az “alkotó”, jamie reid -a zenekar “menedzserének”, malcolm mclaren-nek régi jóbarátja-, 1976-tól kezdve az ő nevéhez fűződik szinte minden, a sex pistols promotálásához szükséges képi megoldás. a történet mindeddig semmi meglepő fordulatot nem tartalmaz, viszont a tény, hogy a legütősebb ötlet -mégpedig a papírkivágásos betűk- nem is jamie, hanem a dwarfism-ban szenvedő helen wellington-lloyd nevéhez fűződik, aki amúgy mclaren szeretője volt, azért a punk szcénához méltóbbá varázsolja a sztorit.

emellett már csak annyit említenék meg, hogy jamie reid igen szépen meglovagolta a god save the “blablabla” sztorit, jól meggazdagodott belőle, hogy aztán öreg korára a drogokat és zenekarokat magasról letojva szentimentálisan színes és organikus cuccokat ontson magából. 

nem ez az érdekes, hanem hogy promotálod itt ezt a középszerű john lydon interjút, a tea with tyson mellett meg, ami minden túlzás nélkül szürreál-filmművészeti mérföldkő, szó nélkül elmész. így sikkad el a lényeg, ez az elmúlás, nyöszörög a hájszagú föld :(

de hiszen tudod, hogy tök fejletlen a szépérzékem és buta vagyok az ilyesmihez ! szaladok is a sarokba kukoricára térdepelni, még szerencse, hogy a tumblászok kis közössége legalább benned bízhat, ments meg minket az erkölcsi elmúlástól : (